Amióta vállalkozó vagyok, a Szokás hatalma volt ez egyik olyan könyv, aminek az elméleti tartalmát átültetve a gyakorlatba, hatalmasat fejlődött az életem. Nem csak az üzleti része. Bemutatom, hogyan alakítottam ki a könyv segítségével olyan szokásokat, amivel – ha számban kéne kifejeznem – 5-ször hatékonyabb lett az életvitelem.


(ha nincs kedved, időd olvasni, meg is hallgathatod a cikket)

 

Már túl voltam 30-40 oldalon, amikor nagy lelkesedéssel elmeséltem az akkori páromnak, hogy „Képzeld, megvettem a Szokás hatalma című könyvet és rájöttem, micsoda potenciál rejlik a szokások kialakításában és ezen fogok dolgozni”. Kedves visszafogottsággal kinevetett, majd megszólalt: „Te, aki sokszor csak azért változtatsz a kialakult szokásaidon, hogy változtass?” No igen, ez valóban jellemző (volt) rám. Tényleg képes vagyok csak a változás által hozott újdonság érzése miatt változtatni a szokásaimon.

 

A szokásokra felépített életvitel, nem egyenlő a mókuskerékkel

2,5 fél évvel ezelőtt volt egy roppant sűrű időszakom. Centire be volt táblázva az életem. Meg voltak határozva napra, órára pontosan, hogy mikor élek magánéletet, mikor találkozom barátokkal, melyik napon van edzés, mikor vásárolok…stb. Hosszú hetek teltek el így, amikor felismertem, egy mókuskerékben vagyok. Tökéletesen előttem van a pillanat, amikor rádöbbentem a helyzetemre, egyik hétfő este az uszodában, a medencébe ugrás előtt. Akkor kezdődött kb. a 16. hét, hasonló lebonyolításban és arra gondoltam: „Már megint hétfő este, pont úgy, mint eddig 4 hónapja. De szánalmas…” Ám a negatív érzés mellett volt egy elgondolkoztató felismerésem is.

Felfedeztem azt, hogy amikor a megszokott rutinon változtattam – a mókuskerék is rutinok sorozata – vagy külső körülmények rákényszerítettek a változtatásra, akkor elképesztően nagy erőfeszítésbe került az, hogy a fix helyre és időpontra időzített programomat pótoljam. Például, ha nem vásárolok be, akkor előbb-utóbb üres lesz a hűtő és az kellemetlen. Elkezdtem tehát értékelni, hogy a jól kialakított rutinok kurva nagy energia befektetéstől mentesítenek. És, hogy mi a különbség a szokások és a mókuskerék között? Szerintem két dolog:

  1. A mókuskerékbe Te magad vagy a külső körülmények kényszerítenek bele és nem Te irányítod az életedet, hanem az életed irányít Téged.
  2. Ezzel ellentétben, ha szokásokat alakítasz ki és/vagy szüntetsz meg, akkor azt azért teszed, mert fejleszteni akarod az életedet, hatékonyabbá akarod tenni, tehát Te határozod meg a mindennapjaid alakulását, nem pedig a külső körülmények. Hatalmas különbség!

 

Hogyan kezdtem neki? Egy apró lépéssel…

A buszmegálló 8 perc sétára van tőlünk. Ha a busz érkezését megelőzően 10 perccel elindulok, akkor kényelmesen ki tudok érni. De, ha elbalfaszkodom a reggelt, ahogyan sok éven át tettem, akkor 6 perccel előtte indulok el és rohanok, mint egy idióta. Ebből elegem lett, ezért úgy döntöttem, változtatok rajta, legalább kipróbálom, hogy mivel is kamatoztathatom a könyvben tanultakat. Lépésről-lépésre kialakítottam a reggeli készülődési rutinomat.

Először azt, hogy mennyivel indulás előtt kell elkezdenem készülődni, majd azt, hogy a teendők milyen sorrendben követik egymást. Túl mesterséges? Ja, de elképesztően hatékony. Lássuk a hozadékát: szinte mindig időben indulok, kényelmesen ki tudok sétálni. És még egy dolog: sosem hagyok otthon semmit, mert minden szükséges „dolgot” beillesztettem a szokás folyamatba. Persze nem ment egyből, csiszoltam a sorrendet, meg a folyamatokat, amíg tökéletes nem lett. Ha újdonság – vagy szezonális dolog jött – pl. nyáron a napszemüveg berakása – akkor annak is megtaláltam a helyét.

…majd átültettem a mindennapjaira

Amikor megvoltam a reggeli rutin kialakításával és láttam, hogy működik, elkezdtem alkalmazni az egész életemre. Vállalkozóként természetesen a munkarutinom kialakítására fókuszáltam. Elkezdtem figyelni a mindennapjaimat, amiből szépen kirajzolódott, hogy a napjaim néhány séma alapján alakulnak.

Két példával közelebb hozom hozzád: az egyik egy, mondjuk úgy, normál nap. Ekkor fél7-kor kelés, 7-8 között kutyasétáltatás, 8-tól reggelizés, 8:30-9:30 között napi teendők szervezése, felkészülés, 9:30-kor napi egyeztetés, fél11-től tízórai, 11-től ügyfél ügyintézés, 12:30-kor irodába indulás…és így tovább. A másik napon 6-kor kelés, 6-7 között összekészülődés, 7-kor indulás, 8:30-tól üzleti kapcsolatépítő reggelin veszek részt, ami eltart kb. 12-ig. Láthatod, két teljesen más menetrend.

Ezért kitaláltam például azt, hogy üzleti kapcsolatépítős napon, nem végzek kreatív tevékenységet, mert arra már délután nincs agyam, inkább a feladat-kötegelés technikáját alkalmazva, további kapcsolatépítő találkozókat vagy tárgyalásokat, megbeszéléseket szervezek délutánra. Továbbá a tevékenységeim közül kizárólag ügyintézéssel, projektmenedzseléssel foglalkozom, mert azt tudom hatékonyan és eredményesen végezni.

Elképesztően bejött és brutálisan hatékony így élni. Hihetetlenül hatékonnyá váltam azáltal, hogy pontos menetrend és munkamódszer szerint dolgozom és nem azon kínlódok, hogy most akkor mit, mikor és hogyan csináljak.

 

Ha változás van az életemben, azonnal kialakítom a megfelelő szokásrendszert

Tavaly év végén búcsúzott el tőlünk egyik kiváló kollégánk, aminek hatására ismét online marketing kivitelezői szerepkörbe kerültem. Az első dolgom az volt, hogy kialakítsam azt a napi rutint, amivel hatékony és eredményes vagyok. Gyökeresen meg kellett változtatnom a szokásrendszeremet, de sikerült. Majd szerencsére márciusban megérkezett hozzánk az új kolléganőnk. Új helyzet, új napi rutin szükségeltetett, hiszen a betanítás, a továbbképzés, folyamatos segítség kulcsfontosságú. Beletelt másfél hónapba, amíg tökéletesen kialakult, de csak szuperlatívuszokban tudom kifejezni hatékonyságát.

 

Egy eredményes életforma szokásrendszer-kialakításának legfontosabb elemei

Motiváció: akkor érdemes szokásrendszert kialakítanod, ha van miért, ha változtatni akarsz. Ha nem, akkor ne vesződj vele! Nem lesz könnyű ugyanis. De a könyv segít abban, hogyan csináld. Megismered a szokáshurok kifejezést, ami az új szokások kialakításában segít majd.

Elvek: ami nélkül a szokások kialakítása nem működik, az elvek és azok betartása. Ha azt akarod, hogy Te irányítsd az életedet és ne az életed Téged, akkor alapelveidet le kell fektetned és azokat minden áron betartanod. Nálam például az egyik ilyen, hogy 11 előtt nem vagyok a céges telefonomon elérhető és emaileket sem olvasgatok. Nem azért, mert valami istencsászárnak képzelem magam, hanem azért, mert a reggel fél9-től, 11-ig tartó 2,5 órában tervezem, tervezzük a napi feladatokat. Ez tehát az egyik legfontosabb időszaka a napomnak, ami a sikeres napzárást megalapozza, így ekkor csak ez a fontos, senki és semmi nem érdekel.

A másik, hogy sosem vagy csak nagyon ritka esetben kezdek tárgyalást 14 óra előtt. Pont ugyanezen indok miatt. A reggeli és délelőtti időszak a tervezésé, egyeztetéseké. Ha én azzal elcsúszok, akkor nem haladnak a kollégák, nem kerül az ügyfélhez időben anyag, nem azzal a tempóban haladunk, ahogyan kell.

Az evés idejének betervezése: 5-6 szor eszem egy nap. (A sokszor keveset elve miatt és, mert rengeteget sportolok. Már, ha érdekelt az indok). Pontosan meghatároztam az evések idejét és ezekhez is nagyon ragaszkodom. Egyszerű oka van. Éhesen tudsz hatékonyan dolgozni, tervezni, megbeszélést tartani? Nem. Hát teli hassal? Nem. No ezért. Számtalan példáját láttam annak, hogy dolgozó emberek kajálás közben is a kibaszott gépet nyomkodják, mert nincs 10-15 percük normálisan leülni és táplálkozni. Ne már!!! Szerintem akkor valamit nem jól csinálnak! Nem igaz, hogy nem adhatsz meg magadnak ennyi időt! Ez az állandó feszülésben és munka őrületben való élés, egyébként is inkább biztos önmegsemmítésnek az útja, nem a sikeres munkavégzés vagy vállalkozás felépítésének.

Opciók beillesztése a napi szokásba: ha már evés, akkor ahhoz egy szituáció, hogy megértsd, mire gondolok. Ebédelni mindig fél2-kor – plusz-mínusz 10 perc – járok. Van egy 1-2 törzshely, amit szeretek. Igen ám, de simán előfordulhat, hogy aznap épp olyan menüt adnak, amit nem szeretek. Akár mindkét helyen. Ilyenkor kell, hogy legyen a tarsolyban még legalább 2 megoldás, amit választhatok, mert, ha akkor és ott kell kitalálnom, hogy hol egyek, akkor rengeteg időt veszíthetsz. Egyszer 45 percig szerencsétlenkedtem egy ilyen helyzetnél, utána döntöttem el, hogy ennek elejét veszem.

 

Ajánlom Neked ezt a könyvet…

… ha nem akarsz mókuskerékben szaladgálni, hanem egy általad kialakított szokásrendszer szerint akarod élni az életedet. Hadd álljon itt az egyik kedvenc gondolatom, amit egy NLP-s könyvben olvastam: „Ha mindig azt teszed, amit mindig is szoktál, akkor mindig azt fogod kapni, amit mindig is szoktál. Ha az, amit teszel nem működik, tégy valami mást!” Ha tehát nem működnek a jelenlegi szokásaid, akkor változtass rajtuk, alakítsd ki másképpen! A könyv tökéletes támaszod lesz.